Már rég meg akartam írni az élményemet, de valamiért elmaradt. Talán azért, mert az ismerőseim előbb gondoskodtak róla, mint én, hogy ne maradjon nyom nélkül a Facebook oldalamon az esemény, s így, elszállt a pillanat. Egy helyzet kapcsán ismét eszembe jutott, mi történt akkor, most viszont megragadom a pillanatot, hogy megosszam veletek! ☺

Elképzeltem, hogy gyermekeimmel együtt fellépek abban a lovasprodukcióban, amelyre készültek tavaly. Aztán el is engedtem a dolgot, merthogy nem lesz időm edzésekre járni, megtanulni a bemutató elemeit. Sajnáltam, de döntöttem.

Fellépés előtt 2 héttel felhív az edző:

  • Zsuzsa, be kellene ugranod, mert valaki visszamondta a fellépést, s így nem lesz meg az 50 lovas, amit megígértünk.
  • Viccelsz? Én még soha nem álltam a ló hátán vágta közben! – lendületből utasítottam vissza az ajánlatot.
  • A csapat hitelessége múlik a fellépésen.

(A csapat… aminek a lányaim is tagjai…)

  • De én még ezt nem csináltam, és alig van időnk!
  • Itt az idő! Ma este gyere ki és próbáld meg!

Letette a telefont. Én pedig csak álltam tágranyílt szemekkel, fennakadt lélegzettel, s szinte éreztem, ahogy mozog alattam a ló. Őrületes izgalom lett úrrá rajtam. Aztán arra gondoltam, hogy a gyerekek időt, energiát nem kímélve készültek erre a megmérettetésre több, mint fél éven keresztül, s egy ember miatt essen kútba a kísérlet? S most ez rajtam múlik? Beleálljak, vagy túl kockázatos ez már nekem? Cikáztak a gondolataim, jöttek az érvek mellette és ellene.

Kimentem este a Ranchra….

A gyomrom egy csomóban volt. Találkoztam Bandival, aki látta rajtam az aggodalmat:

  • Bátor vagy, vagy vakmerő? – kérdezte mosolyogva.
  • ?????
  • A bátor, felméri a körülményeket. Tisztában van az erősségeivel, a képességeivel, és úgy hoz döntést. A vakmerő mindezek nélkül beleugrik a helyzetbe.

Bátor voltam. Bátor és motivált! Szépen sorba számba vettem mi az, ami van, mi az, ami hiányzik:

Tudtam, hogy fizikailag képes vagyok rá.

Tudtam, hogy egyensúlyérzékem van.

Tudtam, hogy a síelésből sok technikai elemet át tudok emelni a mozgássorba, amire majd szükségem lesz.

Tudtam, hogy a gyakorlat hiányzik, de ha rá tudok hangolódni a lóra, ha megfelelő módon adom a visszajelzéseket, akkor sikerülhet, mert ő is figyelni fog rám.

Tudtam, ha leesek… a sok ló mögöttem…. itt megálltam. Ez a gondolat már az önmagamba és a produkcióba vetett hitemet rombolta.

 

Kedves lovat kaptam. Ennyi segítő és szurkoló gyermeket régen láttam magam körül! Bíztak bennem. ☺ Az edző is bízott bennem. Számítottak rám! Óriási erőt adott! Ekkor talált meg igazán a motiváció! A csapatért, a lányokért meg kell csinálnom!

Megcsináltam! Megcsináltuk!

Bátran hoztam döntést, átléptem félelmeim határát, és az ezzel járó korlátokat. S hogy mi volt ebben a legnagyobb személyes motivációm ? Hát az, hogy együtt a lányaimmal! ☺

 

Ha bátran döntünk olyan helyzetekben, ami feszegeti a határainkat, akkor megismerhetjük azokat a kompetenciáinkat is, amiről azt gondoltuk, hiányzik, vagy számunkra elérhetetlen. Mélyül az önismeretünk, tágul a komfortzónánk határa, nő az önbizalmunk, ezáltal emelkedik önértékelésünk, egyszóval: Fejlődünk!  S ami biztos, amit gyakorlati tapasztalással megélünk, azt nem felejtjük el.

Nemcsak a mindennapokban, hanem a munkahelyen is számos döntést meg kell hoznunk a hatékony vezetői és szervezeti működés érdekében. Ezekből a helyzetekből, valamint a kollégákkal megtapasztalt esetekből rengeteget tanulhatunk magunkról.

S itt van pár kérdés, ami csak néhány percet vesz igénybe, de összefoglalja, hogy viselkedsz döntési helyzetekben:                                                                                                                     ” Megcsináltam! Megcsináltuk!”

  • Vezetőként bátran vagy, vakmerően döntesz?
  • Számodra melyek a fontos szempontok a lehető legjobb döntés meghozatalához?
  • Mennyire veszed figyelembe az intuícióidat?
  • Milyen hatással van döntéseidre a környezet?
  • Felméred döntésed lehetséges következményeit?
  • Milyen szinten vállalod a kockázatot?
  • Minden helyzetben számba veszed a saját lehetőségeidet, erősségeidet, korlátaidat?
  • Mi segít neked, ha azonnal kell meghoznod a döntést?
  • Tisztában vagy beosztottaid kompetenciáival?

Dönts úgy, hogy szánsz magadra néhány percet, és őszintén válaszolsz a kérdésekre! :-)