Miért a korlátok mögül értékelsz és miért nem nélkülük érzékelsz?

 

 

Bámulom az előttem elterülő szőnyeg kócos szálait, elindulok, rálépek, óvatosan csúsztatom a lábam, hogy megérezzem a csomókat, amelyek olyan kényelmetlennek tűnnek, mint a gondolataim össze-visszássága a fejemben. Megbotlok, de nem esek el, magamtól ülök le és szemügyre veszem a csomót, ami elakasztott. Megpróbálom kibogozni, hogy legközelebb ne legyen akadálya lépésemnek.

Tekintetem lassan átsiklik a lapra, amitől izzad a tenyerem, gondolataim vibrálnak, amitől izgatott vagyok, boldog és szomorú egyszerre. Olvasom újra és újra és minden egyes szó mágnesként vonzza az emléket a múltamból. Most együtt hatalmasat ütnek és újabb gondolatokat generálnak.

Most tudatosul bennem, hogy mindezt már megtapasztaltam, de soha nem hittem el, hogy képes vagyok rá. Mit hagytam ki az életben? Mit kezdjek most ezzel? Nem tudom már pótolni.  Hogy fogok megbocsátani magamnak, hogy gyenge voltam és nem álltam ki magamért? Hogy fogok megbocsátani magamnak, hogy bennük hittem és nem MAGAMBAN? Hogy fogok megbocsátani NEKIK?

Záporoztak a kérdések, mint a könnyeim, amelyek mossák a múltat, a gondolataimat tiszta terepet adva a megoldásnak és új esélyt a jövőnek.

 

A legfőbb tanítóink a szüleink, tanáraink, a társadalom és az általuk felállított elvárások, korlátok. Segítségükkel megtanulunk úgy élni ahogy KELL és annak lenni, akinek lennünk KELL. Eljön az életünkben az a pillanat, amikor ezt felismerjük és feltesszük magunknak a kérdést: milyenek vagyunk igazán? Teret engedünk annak a természetes belső késztetésünknek, ami arra motivál bennünket, hogy érzékeljük valós énünket és a saját értékrendszerünket.

A célunk pedig: megteremtsük magunkat újra annak, akik vagyunk valójában.

„Miért nem, kérdem. A papíron

csak szuggerálom, ha megírom.

Nem a génektől jön a boldogság

 

S nem a sors hozza el. Talány.

Az ember ott kezdődik, mondják,

Amikor átlép önmagán.”

(Faludy)

 

Állj neki!  Döntsd le!  Rakd halomba és ha felszámoltad a korlátaidat, építs egy új identitást, a teljes én érzésével  ! Ha egyedül nem megy, írj nekem!