Amikor nem te irányítasz

Miért lehet az, hogy akik kiválóan boldogulnak az élet anyagi, karrier ügyeiben, mégis őszinte pillanatokban rájönnek, társak mellett is magányosak, vagy nem találnak olyan embert, akivel tartós párkapcsolatot alakíthatnának ki?

„Megszoktam, hogy minden úgy alakul, ahogy én akarom, én irányítok. Mindent meg lehet oldani fejben vagy ha nem, akkor arra van magyarázat.” – De mi van ha mégsem te irányítasz?

Gyakran hallom ezeket a gondolatokat különböző formában megfogalmazva. Hogy mit üzennek? ÉN vagyok a megoldások nagymestere és ÉN mindent meg tudok oldani! Vajon minden esetben így van?

Mosolygós, barátságos arc, nem túl tökéletes testalkat, nem olyan, amilyennek szeretné. Gyorsan beszélt, vezetői feladatait irigylésre méltó sebességgel és precizitással oldotta meg. Kérdések jönnek, megoldások mennek…

Vajon, mi lehet az őrült tempó a mosolygós arc mögött?

„Van egy feladat, amit nem tudok megoldani. Azt hittem menni fog ez is agyból, de ez most nem megy. Adj a kezembe valami technikát! Biztos van valami tanácsod, hogy csináljam, mert mindig ugyan oda esek vissza. Terveztem és olyan szépen haladt minden.

Judit hirtelen elsírta magát. – „Nem szoktam sírni, mert ilyenkor olyan csúnya vagyok!”. Miután megtörölte a szemét így folytatta:

„Kérlek segíts nekem! Azt hittem, megtaláltam az Igazit, akivel élhetek, akiben láttam gyerekeim apját, elfogad olyannak, amilyen vagyok. Azt gondoltam, hogy majd együtt kirándulunk, síelünk, nevetünk…hiszen tudod! De elment…. Azóta a reményből a reménytelenségbe esek, majd újra a reményt kovácsolok a gondolataimmal, és ismét zuhanás. Így megy hetek óta, de megoldás nincs!”

Sokak számára ismerős lehet Judit mondata:” Terveztem, aztán nem úgy sikerült!”  Nem úgy sikerült: a prezentáció, a kirándulás, a verseny, az ebéd, a randi… és sorolhatnám a példákat, hiszen mindnyájunknak van tapasztalata ebben. Tudom, mit érez Judit és adhatnék tanácsot is, de az nem segítene, az a barátnő feladata.

Az igazi probléma akkor van, amikor nem találjuk a megoldást, dühösek vagyunk magunkra, és talán az egész világra.

Amiről Judit sem akart beszélni, az érzelmek, amelyek nagy sebességgel és intenzitással törnek utat maguknak: a veszteségtől való félelem, a bizonytalanság, csalódottság, frusztráció és még sorolhatnánk.

Általában megteszünk mindent, hogy a kellemetlen érzéseinket elfojtsuk, kiszorítsuk. Azt gondoljuk, úgy tudunk legkönnyebben megszabadulni a rossz érzésektől, ha nem veszünk tudomást létezésükről. Ha nem engedjük meg magunknak, hogy az érzelmeink felszínre kerüljenek, megéljük őket, addig velük együtt mi is a harag, félelem és szomorúság bezártságban élünk.

A következmények nem elhanyagolhatók: nehezen bírjuk a feszültséget, beszűkül az érdeklődésünk, olyan, mintha csak magunkra és a munkára figyelnénk, közben megszakadunk, hogy eltüntessük azt, ami fáj. Észre sem vesszük, hogy ennek ára van: csökken az önbecsülésünk, az önbizalmunk, sérül a méltóságunk, kudarcnak éljük meg a helyzetet, gyengének és sebezhetőnek érezzük magunkat.

Nem lehet meggyógyítani azt, amit nem érzünk.

A jó hír, hogy képes vagy megoldani az ilyen helyzeteket is! Ha időt adsz magadnak, lassítasz, elfogadod, fel-megismered és tudatosítod az érzéseidet. Nem feladatok mögé bújva, hanem a félelmeiddel karöltve magadba nézel, tovább tudsz lépni és újra te irányítasz.

Ha úgy érzed, egyedül ez még nem megy, írj nekem és közösen megtaláljuk a módját a továbblépésnek!