A munkámban megvan a tervem, de egyszerűen nem tudom rászánni magam, hogy nekivágjak. Amiben hosszú ideje benne vagyok megbetegít és bár látom, de nem merek lépni. Valami visszahúz.

Sokszor érezzük, hogy a régóta jelen lévő képességeink, erőforrásaink csak felhasználásra várnak. Tudjuk, hogy megvan bennünk a potenciál, megvan a szándék, ötlet, hogyan tudnánk a szunnyadó, vagy nem kihasznált forrásainkat kamatoztatni, hogyan tudnánk életünkön változtatni, és már baromira haladnánk, de valami nem engedi.

A változás folyamata akkor kezdődik el, mikor szembesülünk azzal, ahogy eddig volt, az nekünk nem OKÉ, és ezt elfogadjuk.

A múlt héten csíráztattam 1-2 szem babot. Valahogy eszembe jutott, hogy mi annak idején az iskolában csináltuk és olyan jó volt látni a változást, amin a növény keresztül ment.

Miután átültettem cserépbe, sokat kellett várnom, hogy újra lássam a fejlődést. Türelmetlenül, de mégis türelemmel vártam, hogy történjen valami, mert elgondolkoztam, hogy ennek a lágyszárú növénynek át kell törni egy tömöttebb felületen, harcolnia kell, hogy elérje a napfényt, miközben az érzékeny, puha szára el is törhet.

A változás nem azonnal megy végbe, ahogy egy üzletet sem egy éjszaka alatt építünk fel, vagy egy viselkedésformát sem tudunk azonnal megváltoztatni. Lehet, hogy rátaláltunk már a változás ösvényére, már tettünk is egy lépést, de jellemzően türelmetlenül gyorsítani akarjuk a folyamatot. Sok igen és sok nem kerül az utunkba és meg kell tanulnunk nemet mondani a régire, hogy igent mondhassunk az újra, a változásra. Ez nem mindig egyszerű.

Vannak könnyebb, néha nehezebb szakaszai a folyamatnak. Tudnunk kell megállni és ránézni a helyzetre, mi az, ami nem engedi, hogy tovább lépjünk.

A türelmetlenségben, hogy megváltozzon az életünk, türelemre van szükség, mert a megküzdéssel járó (nem mindig) apró fordulatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy változzunk, változtassunk. Ennek eredményeként tudunk majd tájékozódni, alkalmazkodni a következő szakaszhoz.

Persze, az is benne van a pakliban, hogy megálmodunk valamit, de mégsem jutunk odáig.

A változásban fontos szerepet játszik:

♦ Mennyire vagyunk elkötelezve célunk iránt, mennyire hisszük el magunkról, hogy meg tudjuk csinálni, mennyire engedünk teret belső ellenállásainknak. „Nem merem megtenni! Én ezt nem bírom! Csinálom, de.…!” A változás nem könnyű, kényelmetlen, erőfeszítéseket igényel és lemondásokkal, fájdalommal jár. Ha nem küzdünk meg belső ellenállásainkkal, amit az ismeretlen, a bizonytalan, a gyakran félelmetesnek tűnő helyzet okoz, akkor elvesztünk.

♦ Megjelenik a félelem, hogy a meglévő kapcsolataink megszakadnak, ha folytatjuk utunkat. Gyakran alámegyünk a másiknak, hogy szerényebbnek tűnjünk, mert az az állapot szerethetőbb és elfogadhatóbb. Ahelyett, hogy arra figyelnénk, nekünk mi a jó, inkább arra figyelünk, neki/másnak mi a jó, ő mit akar. A másikat választjuk a saját élményünk helyett. Közben hatalmas harcokat vívunk önmagunkkal a következmények miatt, dühösek vagyunk, frusztráltak. Bátortalanságunk kellemetlen érzéseket szül.

♦ Az a tendencia, hogy az értékeinket mindig valamilyen külső mércéhez alakítjuk, így befolyásoló lehet, hogy milyen visszajelzéseket kapunk, hogy reagál a környezetünk. „Hülyeséget csinálsz! Nem értelek! Képes vagy ezt a biztosat elengedni? Nem is tudod mi vár rád! Miből fogsz megélni? Miből tartod el a családod?” Gyakran ezek a „figyelmeztető” mondatok elbizonytalaníthatnak bennünket és nem merünk belevágni a változásba, vagy nem merjük folytatni a megkezdett folyamatot. Pedig saját értékeink egyetlen mércéje a mi belső világunk.

♦ A kétségeket, kételkedést kiváltó hangok hatására hajlamosak vagyunk csak a veszteségekre fókuszálni, nem arra, mit nyerhetünk. „Kényelmes volt a munkahelyem a saját vállalkozásban többet kellene dolgoznom. Idegeskedek, ha nem találom meg a partnereket!”

Ha maradunk ülve és ezek hatására nem mozdulunk, lehúzó érzések kerítenek hatalmukba és önértékelésünk is béka segge alá csúszhat!

De ne feledkezzünk meg azokról, akik inspirálnak, motiválnak bennünket, akiket mi inspirálunk és motiválunk a változásra.

Akiket követünk, akik követnek bennünket, és hatásunkra maguk is változnak. Akik erőt és bíztatást adnak. Figyeljünk rájuk, mert általuk mi is erőt meríthetünk a „rázós” útra!

Előfordul, hogy nem azt a célt értük el, amit kitűztünk magunk elé. Akkor se csüggedjünk, mert már akkor haladtunk előre, mikor kiléptünk a számunkra nem OKÉ helyzetből!

 

 

Ne feledd! Soha nem veszíthetsz!

Vagy nyersz, vagy tanulsz!

 

Ha nem akarsz ülve maradni, ha szeretnéd kihasználni a benned lévő potenciált és segítségre van szükséged, írj nekem az fzs@colourcoaching.hu e-mail címre!