Menekülés: valódi- vagy látszatmegoldás?

A váratlan helyzeteket senki nem szereti. Pláne, ha a váratlan helyzet komoly döntés meghozatalára is kényszerít! Ha választ/választást követel a szituáció, még nagyobb terhet rak az emberre. Ilyen éles helyzetben ránk törhet a félelem a bizonytalan végkimenetel és a visszafordíthatatlanság miatt. Mi lesz most? – tesszük fel magunknak ilyenkor a kérdést. Mindenki a maga számára legmegnyugtatóbb megoldásra törekszik, de nem mindegy, hogyan érjük ezt el. Mindannyiunknak van technikája az éles helyzetekkel való megküzdésre, ami az ütközés erősségét csökkenti. Fontos kérdés, hogy melyik módszert választjuk: kilépünk és menekülünk, vagy kitartunk és benne maradunk a helyzetben, bízva a pozitív végkimenetelben? Ügyfelem, egy fiatal, 30-as éveiben járó nő, rendre menekül…

Ügyfelem háta mögött már négy munkahely van, s jelenleg is felmondani készül. „Nem találom a helyem” – indokolja. Mikor hozzám érkezik, szabadságát tölti, azért vett ki pár napot, mert nem kapott levegőt, szorított a mellkasa. „Most, hogy itthon vagyok, újra jól érzem magam” – teszi hozzá. Gyorsan egyértelművé válik számomra, hogy a gyakori munkahelyváltás mögött több van, mint karriercélok. Beszélgetésünk alatt egy zárkózott nő képe rajzolódik ki: nem nyit a kollégák felé, ebédelni is egyedül jár, mert biztos benne, hogy a háta mögött kibeszélik. Ha nem tudnak róla semmit, ha nem hagyja magát megismerni, akkor nem tudnak a háta mögött róla beszélni – ez a gondolatmenete, amely szerint éli mindennapjait a munkahelyén. Elvégzi a feladatait, de nem segít és nem kér, csak felszínesen kapcsolódik kollégáihoz, annyira, amennyire muszáj. Fél döntéseket hozni, emiatt magasabb pozícióval is hiába kínálták előző munkahelyén, azt nem fogadta el.

Körvonalazódik számomra: ügyfelem testi tünetei szorongásból fakadnak.

Egy éles helyzet, egy döntés, választás mindenki számára nehéz, sokakban félelmet kelt. Ő azonban nem csak a döntése következményétől fél, hanem attól a gondolattól is szorong, hogy mások mit gondolnak róla. A negativitás, a bizalmatlanság uralkodik rajta. Nem tud csak arra koncentrálni, hogy a saját maga számára legjobb döntést hozza, mert másoknak is meg akar felelni, nem akarja, hogy rossz véleménnyel legyenek róla. A helyzet menekülésre készteti, azonnal azt keresi, hogy tud kilépni a szituációból, miként tudja a lehető leggyorsabban „megúszni”.

Ahogy korábban mondtam: a menekülés a nehéz helyzetekkel való megküzdés egyik technikája. Ha azonban minden helyzetből kihátrálunk, ahol képviselni kellene valódi, belső énünket, ahol nehézségekbe, problémákba ütközünk, ahol szembe kellene nézni félelmeinkkel, akkor a menekülés csak látszatmegoldás. A helyzetből való kilépés (ügyfelem esetében a munkahelyváltás), mint állandó „B” terv, csak pillanatnyi illúzióját adja a lelki megnyugvásnak, a döntési szabadságnak. Az, aki minden kényes helyzetből menekül, azt gondolja, hogy a kilépéssel lezárja a múltat és egy új, szebb jövő előtt áll, ami majd csak a lehetőségeket szolgáltatja, félelmek nélkül. Ezt a képzetet aztán gyorsan eloszlatja a valóság, és kezdődik minden elölről.

Ezzel a „megoldással”, az állandó meneküléssel távol tartjunk magunkat önmagunktól és a környezetünktől is. Önmagunk elől is elrejtjük valódi érzéseinket. Ezt az utat választva nincs fejlődés, csak ragaszkodás egy önvédelemből megrajzolt énkép fenntartásához.

A félelem valóságos. Az éles helyzetben való benne maradás és szembenézés nem természetes viselkedésünk. Fegyelem kérdése, hogy gyors megoldásként a kilépést választjuk, ami a szabadság illúzióját kelti, vagy benne maradunk a helyzetben, megértjük azt és hagyjuk, hogy a válasz kibontakozzon. Utóbbi adhat lehetőséget a fejlődésre, az előre lépésre, a kiegyensúlyozott életre.