AZ ERŐSEBB GYŐZ

Gondolataink, az életünk alakulásának, megoldásainak feltételezhető módjait vetítik elénk, amelyek érzéseket ébresztenek és különböző viselkedésre, reakciókra késztetnek bennünket. De vajon melyik gondolat az, amelyik befolyásolja viselkedésünket, válaszainkat adott helyzetben?

Melyiknek adunk teret, figyelmet, energiát?

Melyiknek van a legnagyobb hatása ránk, életünkre?

Azoknak, amelyek a tapasztalataink alapján a múltat képviselve, kapaszkodókat nyújtanak, a bőrünk alatt is ott vannak, amelyek robot üzemmódba kapcsolnak bennünket és így könnyebbnek tűnik az élet? – könnyebbnek, de nem feltétlenül a jó irányba halad.

Vagy azoknak, amelyekről még nincs élményünk, tudásunk és ez által nehezebbek, mert nincs rutin, nincsenek fogódzók, teljes bizonytalanságot eredményeznek? – Ami nem ad kapaszkodót, de lehetőséget igen.

Van egy pillanat abban a kereszteződésben, ahol a tudatos és a tudat alatti működésünk találkozik, amikor lehetőségünk van eldönteni melyik gondolatunknak adunk elsőbbséget.

Ez olyan egyszerűnek tűnik, aztán mégsem az! Mert a múltban kialakult gondolataink, nagyon mélyre nyúlnak vissza és a részünkké váltak így tudatosság nélkül nehéz őket megkülönböztetni.

Mikor tudatosulnak leginkább gondolataink?

Leginkább akkor, ha őszintén megvizsgáljuk, milyen világot teremtettünk magunknak: Hol élünk és hogyan? Kivel? Milyen barátaink vannak? Milyen munkát végzünk, azt milyen minőségben? Persze mindezt őszintén, mert ugye mondani sok mindent lehet, (főleg, ha megtanultuk, kinek, mit és mikor) fényképet életünk 1-1 pillanatáról szépen retusálva posztolni is lehet, de nem biztos, hogy a valóságos életünket mutatja.

Nehéz bevallani, ha a képek mást mutatnak, mint ami valójában van.

Nehéz elismerni, hogy a bennünk kavargó érzések sem azonosak azzal a képpel, amit mutatunk. Könnyebb és kellemesebb kapaszkodni a tetszetősre retusált képhez, ami a szépség és a tökéletesség illúziójában tart, mint felvállalni az őszinte érzéseket.

Amíg ezt nem értjük, addig magunkat sem fogjuk megérteni, mert az illúzió elfedi gondolataink, érzéseink valódi tartalmát és így múlt bántalmai és a jövő hitegető reménye között ráncigálnak bennünket, a jelen megélése nélkül.

A legfontosabb kérdések:

– Bízunk-e magunkban, vagy csak a külső segítségben?

– Elég bátrak vagyunk-e, hogy kapaszkodók nélkül döntsünk, vagy ragaszkodunk a rutinhoz, ami kényelmes és benne tart a sokat megjárt körökben?

– Képesek vagyunk-e bevallani önmagunknak, hogy elb@sztuk, és vállaljuk-e tetteink után a felelősséget, vagy erőből bizonygatjuk, hogy miért nem rajtunk múlott?

– Meg tudunk-e bocsátani magunknak, ha hibáztunk, vagy megkeressük hozzá a bűnbakot, hogy a kudarc feszültségét ne nekünk kelljen cipelni?

– El tudjuk-e ismerni eredményességünket, vagy örökké várjuk kívülről mások elismerését?

Az erős gyökerekkel rendelkező múlt rutinja helyett, először nagy bátorság választani magunkba és a jövőbe vetett hitet. A hitet, ami kisgyermekkorában még töretlen volt mindenkinek és amire napi szinten emlékeztetni kell magunkat, hogy birtokában vagyunk, csak elfeledtük, elnyomtuk. Ha erősítjük azzal, hogy a jelenben tartjuk magunkat és az útkereszteződésben tudatosan döntünk, akkor az a gondolat lesz ránk hatással, ami ebből a hitből fakad, ami az önbizalmunk alapja. Mert, „Az inger és a válasz között van egy tér. Ebben a térben megvan a hatalmunk a válaszunk megválasztására. A válaszunkban rejlik növekedésünk és szabadságunk.” (V.E.F.)