Vezetés önbizalom hiányában

Annak a vezetőnek, aki folyamatosan másokat hibáztat, aki az örökös elégedetlenség, és a megfélemlítés eszközeit használja a teljesítmény fokozására, annak nincs helyén az önbizalma.

Szinte lehetetlen kivívni az elismerését, mert önmaga nagyszerűségét kívánja hangsúlyozni. Ő az a vezető, aki hatalmával nem él, hanem visszaél.

A korábbi posztom a vezetői önbizalomról szólt, de nézzük meg, mi történik, ha ennek hiányában a vezető nem tud kilépni a biztonság illúzióját adó megmondó, kontrolláló üzemmódból és nem tud beleállni a bizonytalansággal járó együttműködésbe.

• A megszokott működéssel, a szankciókkal és határozott kontrollal önmaga fontosságát hangsúlyozza.
• Valójában fél megbízni embereiben, mert önmagában sem bízik. Ezáltal nem mer érdemi feladatot delegálni kollégáinak, így a fejlődés lehetőségétől is megfosztja őket.
• Határozottan hiszi, hogy minden rendben van vele, és másokat hibáztat önigazolásként, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezte.
• A külső körülmények kedvezőtlen változására hivatkozik, hogy bizonyítsa, miért nem vállal teljes felelősséget egyes helyzetekben.
• Menekül onnét, ahol sebezhetőnek látszhat, hogy megőrizze a felépített képet önmagáról.

Valójában az ilyen vezető elveszítette belső stabilitását. Saját zárt rendszerének rabja, és így képtelen csapatát felemelni, eredményessé és elkötelezetté tenni.

Egy darabig fenntartható ez a működés, de egyszer összeroppan a biztosnak vélt páncél és láthatóvá válik a valós helyzet. Belátásra kerülnek a félelmek, a teljesítménykényszer, a bizalom hiánya, és minezek védelmére épített: erőteljes kontroll, rutin, rugalmatlanság, kényszeres irányítás, a felelősség hárítása.

A kulcs:
Megengedni az átállást saját félelmekkel átszőt zárt világából, az együttműködő, bizonytalanságot elfogadó működésbe.
Figyelemmel lenni a problémák iránt, rugalmasan kezelni a megoldásokat és felvállalni a döntés felelősségét.

„Az önbizalom elbírja az igazságot!”