Betűktől a Belülről Fakadó Erőig

Nagyon vágytam arra, hogy coachként megkapjam azt a három betűt (ACC), ami megmutatja, hogy már mennyit dolgoztam és milyen minőségben. Aztán a következő három betűt (PCC)…

Aztán eljött az idő, amikor az enyém lett az egyik, másik és hamarosan akár a 3. szintet jelölő mozaikszóra is készülhetnék a ledolgozott óraszámom alapján…

Közben észre sem vettem, hogy a karakterek által bebújtam egy üvegbúra alá. Elhittem, hogy most már elértem valamit és nagyobbak a lehetőségeim. Annyira féltettem ezt a gondolatot, mert a (mások által meghatározott) MINŐSÉGET jelentette, de egy idő után, az erős markolásban, már nem is éreztem a súlyát…

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem inspirált! Folyamatos vágyat generált, hogy a következő fokozatot is elérjem, mert akkor még jobb lehetek, akkor fognak igazán elismerni! Ugyanakkor fenntartotta a folyamatos elégedetlenséget magammal szemben. Csak arra fókuszáltam, hogy el ne vesszen, és gyűjtöttem a pontokat…! Már annyira szorítottam, a módszerek, sémák, eszközök által hitt biztonságot, hogy túlerőltetett kezem semmit mást nem tudott megtartani, a három betűre fókuszáló túlerőltetett szemem, pedig szinte nem látott.
Ebben a túlélő üzemmódban, körbe határolva, a lehetetlen nem volt elérhető számomra.

Aztán pár éve megszületett bennem a döntés, hogy magamra kell fókuszálnom, nem a mások által meghatározott elvárásokra. Így olyan képzéseket, és egyéni fejlesztést választottam, amelyek tiszta tükröt mutattak, és abban erősítettek, hogy szakmai hitelességem csak tőlem függ. Az az út, amit megjárok, a hit, ami belőlem fakad a legfontosabb. Általuk viszont nem markolhattam fel a „Minőséget igazoló pontokat”.

Most ért véget az az időszak, ameddig a múlt tartalékai még kitartottak, és elérkezett az idő, hogy eldöntsem, hogyan folytatom: natúr módon vagy kiegészítőkkel.
Már nem vágyom arra, hogy láthatóan birtokoljam a minőséget igazoló jelzéseket, hanem „csak” képviselni szeretném azokat. Nélkülük is érzem, hogy közöm van a világhoz. Ez az érzés ad valódi magabiztosságot, tetterőt és felelősségtudatot.
Hiszem, hogy nem a működés tere és kerete a leglényegesebb, hanem a működésünk ereje. Nem szükséges szigorú keretrendszer vagy az elismertség illúziója ahhoz, hogy hatással legyünk a világra. Természetesen, vannak kérdéseim, például: „Hogyan tovább?”, hiszen a három betű (PCC) sok esetben ajtókat nyitott meg. Nem tudom a választ.

Az viszont biztos, hogy mostantól azt szeretném, hogy minden igazi hatással legyen rám, és minden esetben megtaláljam azt a bizonytalan és képlékeny részét az életnek, ami az ember legmélyebb érzései körül forog.